A szatmári egyházmegyét Szatmárnémeti székhellyel II. Ferenc osztrák császár és magyar apostoli király (1792-1835) hasította ki az egri egyházmegyéből 1804. március 23-án anélkül, hogy erről az akkori pápát, VII. Piuszt (1800-1823) értesítette volna. Így történhetett meg az, hogy az egyházmegye felállítását engedélyező pápai bulla csak 1804. augusztus 9-én kelt. A királyi Magyarország egyik legfiatalabb püspöksége akkor öt vármegye területét ölelte fel: Szatmárét, Ugocsáét, Máramarosét, Beregét és Ungét, azonkívül néhány községet Szabolcs vármegyéből.

Tehát a Nagyalföld peremétől a Kárpátok gerincéig, végig a Vihorláton és Beszkideken az uzsoki és vereckei szoroson, valamint a Tatárhágón át egészen a Radnai havasok Pietros nevű csúcsáig terjedt. Ezen egy kis országnak is beillő területen az egyházmegye megalakulásakor 63 katolikus plébánia volt mintegy 50.000 hívővel, akiket lelkipásztori szempontból 77 pap látott el.

Az első püspöknek, báró Fischer Istvánnak (1804-1807) még lakhelye sem volt. A Károlyi grófok jóvoltából húzhatta meg magát azok erdődi várában, amíg a rezidenciája el nem készült. A szerény kezdetek után azonban az egyházmegye gyors fejlődésnek indult. Köszönhető volt ez nem utolsó sorban annak, hogy a XX. század végéig kilenc nagynevű püspök kormányozta: az úttörő báró Fischer István, később egri érsek, az imádságos lelkű, később kalocsai érsek Klobusiczky Péter, a rövid életű Kovács Flórián, a szentéletű Hám János, a vasakaratú iskolabarát dr. Haas Mihály, a tudós dr. Bíró László, a klasszikus szónok, később váradi püspök és bíboros dr. Schlauch Lörincz (1873-1887), a rövid idő alatt 24 templomot és három iskolát építő Meszlényi Gyula (1887-1905), a „harmadik alapító” dr. Boromisza Tibor (1906-1928), az egyesített szatmár-nagyváradi egyházmegyét zsinattal megújító Fiedler István (1930-1939) és a vértanú dr. Scheffler János (1942-1952).

A szatmári egyházmegye változás utáni első püspökét, Reizer Pál máramarosszigeti főesperest, 1990. március 14-én nevezte ki az Apostoli Szentszék. Francesco Colassuono érsek szentelte püspökké 1990. május 1-én a Szatmárnémeti Székesegyházban. Püspöksége idején számos templom épült és került megújításra az egyházmegyében. Ezen kívül két katolikus gimnáziumot és egy bennlakást létesített Szatmárnémetiben illetve Nagykárolyban. Az egyházmegye szellemi-lelki életének virágzására különböző egyházmegyei intézményeket hozott létre, köztük legismertebb Szatmárnémetiben a “Scheffler János Lelkipásztori Központ”. 2001. nagyböjtjében egyházmegyei zsinatot hirdetett, amelynek időpontja 2004. augusztus 17-20. A zsinat az egyházmegye lelki megújulását szorgalmazta Szent Pál apostol szellemében: „Újuljatok meg gondolkodásmódotokban!” (Róm 12,2). 2002. április 18-án bekövetkezett halála megtorpanást jelentett ugyan, de nem akadályozta meg az egyházmegyét, hogy munkálkodását és tevékenységét az ő hitével, melegségével, emberszeretetével, közvetlenségével és lelkesedésével tovább folytassa. 2002. április 20-án a Tanácsosok 7 tagú testülete Ardai L. Attila eddigi irodaigazgatót választotta meg egyházmegyei kormányzónak. A megüresedett püspöki szék betöltéséig ő vezette az egyházmegyét.

2003. április 30-án II. János Pál pápa új szatmári püspököt nevezett ki Schönberger Jenő, máramarosszigeti esperes-plébános személyében. A püspökszentelés 2003. június 21-én a szatmárnémeti székesegyházban volt.